Két generáció között

Én pont két generáció között vagyok.

Tudom, tudom; ez a kijelentés önmagában egy nagy hülyeség, de hadd magyarázzam el, mire gondolok. Két generáció között vagyok, megértem mindkettőt.

Apám az átkosban dolgozott egy kórházban műszerészként. A vállalkozás csimborasszója akkor a GMK volt. Hát belevágott, de soha semmit nem tanult arról, hogyan kell jól vezetni egy vállalkozást. Egy dologhoz értett: az orvosi műszerekhez, de ahhoz nagyon. Később a rendszerváltáskor nem privatizált semmit, nem kapott kárpótlást sem. Egyszerűen csak több lett a lehetősége vállalkozóként, de továbbra sem tanulta sehol, és nem is voltak komoly ambíciói. Igazán jó minták sem voltak előtte, milyen egy belevaló vezető.  

Én ezek után az évek után kezdtem el dolgozni, alkalmazottként, és kezdtem a főiskolát munka mellett. A főnököm egy maszek céget vezetett, és nagyon sok ambícióval tolta a bizniszt. Tőle sokat tanultam. Majd elkerültem egy igen-igen híres magyar multihoz, ahol a főnököm egy igazi karizmatikus zseni volt, ráadásul bitang jó humorral és hatalmas szívvel vezetett. Ő volt a VEZETŐ csupa nagybetűvel. Ő már tényleg vállalkozott, és vezetett és nagyon sikeres volt. 

Közel 20 éve van saját vállalkozásom, saját cégem csodás sikerekkel és giga bukásokkal. Még sem átadni nem akarom a cégemet senkinek, sem nem érzem, hogy nagyon kijátszottam volna magam. De jó pár éve egyre több vállalkozó adná át a stafétát. 

Két generáció között vagyok, mert látom, hogy a most induló friss cégek milyen technológiai, szemléleti előnnyel kezdenek, és a nyugdíjazáson gondolkodó generáció pedig egyre nagyobb gondban van: MIT CSINÁLJAK A CÉGEMMEL, az édes gyerekemmel? 

Ezért vagyok én két generáció között. Vannak ügyfeleim az első kategóriából: frissek, fiatalok, lelkesek és ragyogóan okosak. Imádok velük dolgozni, mert tele vannak életenergiával. Nyilván az is imponál, hogy isszák a szavaimat, és mindent bevezetnek, amit mondok nekik. 

És vannak – nagy számban – a második kategóriából is, ahol túl vannak a kudarcokon, és a nagy sikereken, és már a csendesedés időszakában járnak. Sok-sok tapasztalat, sok-sok tudás és megvalósított egzisztencia. Nincsenek már világmegváltó célok, és egy-egy külső nyomás egyre jobban nyom. Jön a gondolat, váltani kéne, át kéne adni a stafétát a következő generációnak.

Mondom, milyen tervekkel találkozom: 

A TERV: eladni egy idegennek, aki azt tesz a céggel, amit akar.
B TERV: átadni a családban egy lendületes heves ifjoncnak, ha van ilyen
C TERV: átadni csak az ügyvezető posztot egy alkalmazottnak, és tulajdonosként felügyelni
D TERV: bezárni, vége, ennyi volt. 

Hát, mindegyikbe belehal egy kicsit a tulaj, és mindegyik más know-how-t igényel.

Nyilván nagyon sok egyedi helyzet van, azonban mindegyiknek ugyanaz a gyökere. Hogyan tudom úgy ELENGEDNI az életemet betöltő játékot, hogy ne haljak bele, hanem jobban éljek tovább? 

Egy cikk sorozatot kezdtem ezzel a mostanival ebben a témában: hogyan lehet átadni a stafétát a következő generációnak? (Ígérem, a többi cikk nem rólam fog szólni) 

Esetleg neked megvan a sikeres recepted a staféta átadásra? 

Bőség!

Szilva szignó

Hogyan lehet a vállalkozásodban bőség? Itt nézz utána: Bőség elérése tréning

Ha olvasnál még valamit, itt böngéssz: Szilvakönyvek

Kattints ide a hozzászóláshoz